Potenciazavar – amikor nem úgy működik, ahogy régen
Sokan hallgatnak róla. Mások próbálják humorral elütni. De belül sokszor egyedül küzd vele az, akit érint.
A férfiasság nem csak biológiai kérdés. Életérzés is.
És amikor ez megváltozik, akkor nem csak a test, hanem az önkép is meginoghat.
A potenciazavar – vagy más néven merevedési zavar – az egyik leggyakoribb, mégis legkevesebbet kimondott férfiakat érintő probléma.
Legtöbben akkor kezdenek foglalkozni vele, amikor már zavaróan ismétlődik, amikor már nem az alkalmi fáradtságról, hanem tartós, visszatérő működési nehézségről van szó.
A nehézség önmagában nem szokatlan:
a statisztikák szerint a férfiak közel 40%-át érinti valamilyen formában 40 éves kor felett és ez az arány az életkor előrehaladtával emelkedik.
A probléma nem csak az, hogy „nem működik úgy, ahogy kellene”.
Hanem hogy elindul egy belső visszahúzódás: szégyen, frusztráció, zárkózottság, kikerülés.
A párkapcsolatban megjelenik a feszültség – még akkor is, ha a másik fél elfogadó.
Sokan inkább kerülni kezdi az intimitást, mintsem hogy újra kudarcot éljen meg.
Mi állhat a háttérben?
A merevedési folyamat egy összetett testi-lelki működés.
Ahhoz, hogy létrejöjjön, idegrendszeri, hormonális, érrendszeri és pszichés tényezők zavartalan együttműködésére van szükség.
- Keringési zavar – a pénisz vérellátása hajszálerekre épül
- Stressz, szorongás, teljesítménykényszer – az agy már „előre fél” a kudarctól
- Alvászavar, kimerültség – a hormonális és idegi válasz lelassul
- Hormonális eltérés – csökkent tesztoszteron, ösztrogén-túlsúly
- Gyulladásos háttér, anyagcsere-problémák – cukorbetegség, IR, hasi elhízás
- Érzelmi eltávolodás vagy túlzott elvárás önmagaddal szemben
Sok esetben nem egyetlen ok, hanem több apró tényező összeadódása indítja el azt a folyamatot, aminek végén a test egyszerűen „nem kapcsol át”. Nem válaszol. Nem úgy. Nem időben.
Miért nem mindig segít a tabletta?
Sokan fordulnak azonnal gyógyszerhez, ami valóban gyors megoldást adhat.
De ha a kiváltó ok továbbra is fennáll – ha a sejtek nem kapják meg, amit kellene, ha az idegrendszer továbbra is feszültség alatt van, ha a keringés nem javul –, akkor hosszú távon csak a tüneteket kezeli.
A háttér támogatása nélkül a tünet újra és újra visszatérhet.
A mikrokeringés szerepe – és ami ezen múlik
A merevedés alapja: erőteljes vérbőség a pénisz hajszálereiben.
Ha ezek az erek nem működnek megfelelően – például érelmeszesedés, stressz vagy krónikus gyulladás miatt –, akkor nem jön létre vagy nem tartható fenn a merevedés.
- A mikrokeringés támogatása:
- javítja a mikroerek oxigénellátását
- fokozza a hormonok célba jutását
- csökkenti a gyulladást
- rendezi az idegrendszeri válaszreakciókat
Nem pusztán biológiai javulásról van szó.
Hanem arról is, hogy visszatérhet az önbizalom, az érzés, hogy a tested újra melletted áll – és nem ellened dolgozik.
Ha úgy érzed, valami elakadt benned, nem gyengeség segítséget kérni.
Lehet, hogy nem is egy „nagy baj” van, hanem néhány belső folyamatot érdemes újra egyensúlyba lehet hozni.
Kép: ingyenes Pixabay
Közérzetjavító szolgáltatást vennél igénybe?
Keress fel az elérhetőségeim egyikén és egyeztessünk időpontot egy megbeszélésre, aminek keretében tájékoztatlak, hogy milyen eredmény várható.